Magyar Sportújságírók Szövetsége

Szavazás az év legjobb sportolóira

Szavazás az év legjobb sportolóira

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2026. január 12-én, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sport Gála televíziós díjátadót. Nyilvánossá váltak a listák, indul a szavazás.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, immár hagyományosan, idén is elkészítette a kategóriák tízes listáját, amelyek alapján a sportújságírók ezúttal 68. alkalommal választják meg az év legjobbjait.

Az idén is öt kategóriában – az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év edzője, az Év csapata (egyéni sportágak csapatversenye), az Év csapata (hagyományos csapatsportágak) lehet voksolni, 2026. január 2. 11 óráig. Akkor sajtótájékoztatón jelentjük be a kategóriák legjobb háromját, majd újításként, újraindul a verseny, de már csak az egyes kategóriák első három helyezettjére lehet majd voksolni. A második körös szavazást 2026. január 12-én, a Sportgála kezdetekor zárjuk le.

A fogyatékos sportolóknál ezúttal három kategóriában (az Év fogyatékos férfi sportolója, az Év fogyatékos női sportolója, az Év fogyatékos csapata) hirdetünk győztest. A jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek. Egy fogyatékos sportolókkal foglalkozó edző, Gombos Dániel bekerült az Év edzője-díj jelöltjei közé.

Szavazni honlapunk felületén lehet ide kattintva, a voksolás már elindult.

Immár hatodszor díjazzuk az Év sportpillanatát, az m4sport.hu oldalon található listára a szurkolók szavazhatnak 2026. január 2-án, pénteken 11 óráig. A szűkített hármas lista alapján viszont már felkért szakemberek döntenek a nyertesről.

Az Év közösségi sporteseményére pályázni lehet, a győztesekről az MSÚSZ elnöksége határoz. Ugyancsak az MSÚSZ elnöksége határoz arról is, hogy ki kapja majd a szövetség Életműdíját.

 

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában bejelentette a tízes listákat, amelyek a következők.

 

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

BETLEHEM DÁVID (úszó , világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes)

HALÁSZ BENCE (atléta, kalapácsvető, világbajnoki bronzérmes)

KOPASZ BÁLINT (kajakos, világbajnok, Európa-bajnoki bronzérmes)                                            

KÓS HUBERT (úszó, világbajnok, világbajnoki bronzérmes)

MÉSZÁROS KRISZTOFER (tornász, Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki 8.)

MOLNÁR ATTILA (atléta , síkfutó, fedett pályás Európa-bajnok és világbajnoki 4.) 

SIKLÓSI GERGELY (párbajtőrvívó, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes)

SZEMES GERGŐ (tőrvívó, világbajnoki bronzérmes)

SZOBOSZLAI DOMINIK (labdarúgó, a Premier League első magyar győztese)

VITEK DÁRIUS (birkózó, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes)

 

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

CSIKÓS ZSÓKA (kajakos, háromszoros Európa-bajnok, világbajnok, világbajnoki bronzérmes)

FÁBIÁN BETTINA (úszó, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok)

GUZI BLANKA (öttusázó, világbajnoki ezüstérmes)

JÁSZAPÁTI PETRA (rövid pályás gyorskorcsolyázó, Európa-bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes)

KESZTHELYI RITA (vízilabdázó, világbajnoki ezüstérmes, a vb legjobbja, MVP-je)

MÁRTON LUANA (tekvandós, kétszeres világbajnok)

MÁRTON VIVANA (tekvandós, világbajnok, világbajnoki ezüstérmes)

ÖZBAS SZOFI (cselgáncsozó, Európa-bajnok)

TAKÁCS BOGLÁRKA (atléta, sprinter, világbajnoki elődöntős)

TÖRŐCSIK ZSÓFIA (búvárúszó, világcsúcstartó merülő, arany- és ezüstérmes a Világjátékokon)

 

AZ ÉV SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK AZ EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATAI KATEGÓRIÁBAN

FÉRFI 4x400 M-ES SÍKFUTÓ VÁLTÓ (Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Kovács Árpád, Molnár Attila, fedett pályás világbajnoki bronzérmes)

FÉRFI KAJAK KETTES 500 MÉTER (Kurucz Levente, Nádas Bence, világbajnok)

FÉRFI KAJAK NÉGYES 500 MÉTER (Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor, világbajnoki ezüstérmes)

FÉRFI KARDCSAPAT (Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok)

FÉRFI KENU NÉGYES 500 MÉTER (Fejes Dániel, Hajdu Jonatán, Juhász István, Kollár Kristóf, világbajnok)

FÉRFI PÁRBAJTŐR-CSAPAT (Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor, Koch Máté, Siklósi Gergely, világbajnoki ezüstérmes)

FÉRFI TŐRCSAPAT (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely, világbajnoki bronzérmes)

NŐI KAJAK NÉGYES 500 MÉTER (Fojt Sára, Kőhalmi Emese, Pupp Noémi, Újfalvi Laura, Európa-bajnok)

NYÍLT VÍZI ÚSZÓVÁLTÓ (Betlehem Dávid, Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok)

TENISZ, NŐI PÁROS (Babos Tímea, Luisa Stefani, 2025-ben négy WTA-torna győztesei párosban)

 

AZ ÉV SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK A HAGYOMÁNYOS CSAPATSPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN

AEROBIK-VÁLOGATOTT (Világjátékok-győztes)

AZ FTC-TELEKOM FÉRFI VÍZILABDA-CSAPATA (BL-győztes, Szuperkupa-védő, bajnok, Magyar Kupa-győztes)

FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT (bennmaradt a legmagasabb osztályban)

NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT (világbajnoki 7.)

A GYŐRI AUDI ETO KC NŐI KÉZILABDACSAPATA (BL-győztes, magyar bajnok)

FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT (világbajnoki ezüstérmes)

NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT (világbajnoki ezüstérmes)

A FERENCVÁROS LABDARÚGÓ-CSAPATA (veretlenül hatodik az Európa-liga összesített táblázatán)

FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT (világbajnoki nyolcadik)

NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT (kiharcolta az Eb-részvételt)

 

AZ ÉV EDZŐJE CÍMRE JELÖLTEK

BOB BOWMAN (úszás, Kós Hubert edzője)

CSEH SÁNDOR (vízilabda, a női válogatott szövetségi kapitánya)

DEMETER IRÉN (kajak, Kopasz Bálint edzője)

GOMBOS DÁNIEL (kajak, Kiss Péter Pál edzője)

PER JOHANSSON (kézilabda, a Győri Audi ETO KC női csapatának edzője)

KUTASI GERGELY (úszás, a nyílt vízi úszócsapat tagjainak edzője)

SUVI MIKKONEN (tekvondó, a Márton ikrek edzője)

MÓROCZ ISTVÁN, TÓTH PETRA  (kajak, Csikós Zsóka edzői)

NYÉKI BALÁZS (vízilabda, a Ferencváros férfi csapatának edzője)

SZIRMAI BENEDEK (vívás, a férfi tőrválogatott edzője)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

BOHN ZSOMBOR (speciális olimpikon gyorskorcsolyázó)

FÖLDI BENCE (siket kerékpáros)

KERTÉSZ RÓBERT (ülőröplabdázó)

KISS PÉTER PÁL (parakajakos)

MÁTHÉ GÁBOR (siket teniszező)

MEZEI GERGŐ (szervátültetett atléta)

MIHÁLOVITS TAMÁS (szervátültetett atléta)

OSVÁTH RICHÁRD (kerekesszékes vívó)

SZÓRÁTH SÁNDOR (speciális olimpikon hófutó)

VELKEY-GUTH ÁDÁM (szervátültetett atléta)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

BIATOVSZKI MIRA (siket sportlövő)

BOROS TAMARA (siket úszó)

EKLER LUCA (paraatléta)

GÁL NIKOLETT (siket atléta)

GYURKÓ ALEXANDRA (szervátültetett úszó)

 JAKUCS EDINA (szervátültetett asztaliteniszező)

KÁKOSY OLÍVIA (parakaratéka)

KISPATAKI SZILVIA (szervátültetett darts versenyző)

KOLLARICS HAJNALKA VIVEN (speciális olimpikon hófutó)

KONKOLY ZSÓFIA (paraúszó)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA CÍMRE JELÖLTEK

KEREKESSZÉKES VÍVÓVÁLOGATOTT (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Nádasdy Anna, Zsombok Helga)

NŐI ÜLŐRÖPLABDA VÁLOGATOTT

SIKETLIMPIAI TÁJFUTÓ FÉRFI VÁLTÓ (Bojtor Szabolcs, Boros Imre, Mihályi Ferenc)

SIKETLIMPIAI TÁJFUTÓ SPRINT VEGYES VÁLTÓ (Bojtor Szabolcs, Boros Imre, Szabó Nóra, Szűcs Nikolett)

SPECIÁLIS OLIMPIAI HÓFUTÓ VEGYES VÁLTÓ (Szóráth Sándor, Sándor Béla, Kollarics Hajnalka Vivien, Gerbosics Kitti)

SPECIÁLIS OLIMPIKON LABDARÚGÓ-CSAPAT (Szűcs Norbert, Hegyi István, Herendi Ferenc, Kovács Mihály, Szabó József, Lengyel Zoltán, Rácz Bálint, Bolla Márk, Berezvai István, Bakacs Dániel, Berezvai Tamás, Pogonyi Attila, Girhiny Ödön, Dimák Zsolt)

SZERVÁTÜLTETETT ASZTALITENISZ VEGYESPÁROS (Bácsi Bernát, Jakucs Edina)

SZERVÁTÜLTETETT FÉRFI ASZTALITENISZ PÁROS (Bácsi Bernát, Szendi János)

SZERVÁTÜLTETETT FÉRFI ATLÉTAVÁLTÓ (Velkey-Guth Ádám, Fekete Ákos, Mezei Gergő, Zilaj Csaba)

SZERVÁTÜLTETETT RÖPLABDA-VÁLOGATOTT (Almagro Carmen, Andrási Miklós, Csengődi Éva, Fekete Ákos, Gere József, Gyöngyösi Attila, Orbán Attila, Quittner Péter, Somogyi Farkas Tamás, Somogyi Farkas Pál. Szendi János)

 

AZ ÉV SPORTPILLANATA

A férfi jégkorong-válogatott történelmi bennmaradása az A-csoportban

A Győri Audi ETO KC női kézilabdázóinak győzelme az Odense elleni BL-döntőben

Az FK Csíkszereda férfi labdarúgóinak feljutása a román élvonalba

Boronkay Péter paratriatlon világbajnok célba érkezése a Spar Maratonon: úgy teljesítette a távot, hogy közben egy kerekesszékes barátját tolta maga előtt.

Kopasz Bálint vb-győzelmet érő hajrája a férfi kajakosok „királykategóriájában”

Kós Hubert világbajnoki címet érő úszása Szingapúrban, 200 m háton

Losonczi Dávid hősies bronzmérkőzése a birkózó-vb-n, szakadt térdszalaggal

Molnár Attila győztes futása a fedett pályás Európa-bajnoki döntőben

Szoboszlai Dominik az Arsenalnak lőtt, világfigyelmet kapó győztes szabadrúgásgólja

Szoboszlai Dominik egyenlítő gólja a Portugália elleni, lisszaboni vb-selejtező utolsó pillanataiban

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók