Magyar Sportújságírók Szövetsége

Indul a Nagy Béla-program hetedik éve

Indul a Nagy Béla-program hetedik éve

A Magyar Sportújságírók Szövetsége – köszönhetően Orbán Viktor miniszterelnök úr és a HM Sport Államtitkársága támogatásának – az idén is, mégpedig február 1-ével elindítja a Nagy Béla-programot, amelynek keretében mostantól 2024. november 30-ig (megjelenésig, megvalósulásig) 50 millió forinttal segítjük elsősorban sportkönyvek megjelentetését, továbbá sporttárgyú kiállítások, konferenciák szervezését, sportszervezetek honlapjának, archívumának, klubmúzeumának megújítását, emléktáblák állítását. Pályázni szakmailag alátámasztott, reális és arányos költségvetésű, a pályázati időszakban megvalósítható projektekkel lehet, rövid, egyoldalas (indokolt esetben legfeljebb kétoldalas) szinopszissal, egyszerű költségtervvel és annak megjelölésével, hogy a teljes költségvetésből mekkora támogatásra számít, melyik tétel kifizetéséhez kér segítséget a pályázó, és mennyi önrészt tud a projektre fordítani.

A pályázatokat – legfeljebb 30 napon belül – az MSÚSZ elnöksége bírálja el (ha valamelyik elnökségi tag bármilyen módon érintett egy projektben, akkor ő arról nem szavazhat, és elnökségi tagnak nem eszközölhető kifizetés). Előnyt jelent a minél nagyobb önrész, ha MSÚSZ-tag(ok) vesz(nek) részt a projektben, a határon túli és emigráns magyar sportolókkal, sikereikkel kapcsolatos vagy más tekintetben hiánypótló témaválasztás, a szakmai színvonalra garanciát jelentő referencia, de ezek hiánya önmagában nem kizáró ok.

A minél egyszerűbb, konkrétabb, áttekinthetőbb pályázatokat az iroda@sportujsagirok.hu címre várjuk és a pályázókat az elnökség döntéséről ugyancsak emailben értesítjük. A győztes pályázókkal szerződést kötünk, amelyben rögzítjük, hogy mely költséget vállalja át az MSÚSZ a nevére kiállított számla ellenében, utólagos finanszírozással. A nyertes pályázóknak – valamilyen nyomtatott anyag megjelenésének támogatása esetén – hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a támogatott könyv, kiadvány digitális formában a megjelenését követő két év múlva bekerüljön az Arcanum digitális adattárba, amelynek bővítését sporttárgyú anyagokkal az MSÚSZ többféle módon támogatja. A nyertes pályázóknak azt is vállalniuk kell, hogy a szövetséggel egyeztetik az adott projekt főbb tartalmi és látványelemeit (plakát, címlap stb.) és azt is, hogy miként jelzik a Nagy Béla-program támogatásának tényét. Az elnökség összetett szakmai szempontok és a rendelkezésre álló források figyelembevételével, egyszerű többséggel dönt a pályázatokról, amelyeket a megpályázott vagy annál kisebb összeggel támogathat vagy el is utasíthat, döntéseit külön nem indokolja. A sikerrel pályázók a szerződéskötéskor hozzájárulnak, hogy az MSÚSZ nyilvánosságra hozza a támogatás tényét és mértékét.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy kiadók, a projektekért felelős cégek, szervezetek, jogi személyek pályázatát fogadjuk be, kérjük, a pályázatokat ne a szerzők vagy más magánszemélyek nyújtsák be.

Biztosak vagyunk abban, hogy az elmúlt hat esztendő több mint 150, a Nagy Béla-program által támogatott, megvalósult projektje (könyvek, konferenciák, kiállítások) után az FTC legendás krónikásáról elnevezett programmal továbbra is sikerül jelentősen hozzájárulnunk a magyar sportkultúra újjáépítéséhez.

Az MSÚSZ elnöksége